Sokan kérdezik: honnan jönnek az ötletek? Mintha lenne egy titkos forrás, amit csak néha tudunk megcsapolni. De az igazság az, hogy az ötletek nem mindig villámcsapásként érkeznek. Néha egy halvány benyomásból indulnak, máskor napokig, hetekig csak csend van.
Mi inspirál?
Az engem leggyakrabban inspiráló dolog egyike: a hangulatok. Egy furcsa fény, egy félmondat, egy érzés, amit nehéz megnevezni.
Aztán ott vannak a gyerekkori emlékek – könyvek, amiket rongyosra olvastam, rajzok, amiket akkoriban láttam. A mai napig visszajönnek formák, hangulatok, karakterek. A zene különös módon vizuális képeket hoz elő bennem. Néha egyetlen dallam elindít egy egész világot a fejemben: egy karaktert, egy színpalettát, egy jelenetet.
A munkáimban gyakran felbukkannak olyan visszatérő motívumok, amiket nem is mindig tudatosan választok, mégis újra és újra megjelennek. Ilyenek például a szarvak – hol finoman, hol hangsúlyosan. Van bennük valami őserejű, mitikus – egyszerre erőt és érzékenységet hordoznak.
Néha szemek is megjelennek, vagy álomszerű, elmosódott formák, amik csak sejtetik, nem állítják, hogy „ez ez”. Ezek valahogy mindig visszatalálnak hozzám – mintha a bennem zajló történetek vizuális kódjai lennének.
Nem minden alkotásban direkt üzenet ezek, de ha sok munkámat egymás mellé teszed, látszik, hogy valami ösztönösen ismétlődik. Mint egy belső vizuális nyelv, amit a kezem beszél helyettem.
De mi van, ha nem jön az inspiráció?
Az inspiráció hiánya is ismerős vendég. Van, hogy semmi nem mozdul. Ilyenkor nem erőltetem – vagy ha mégis, abból gyakran valami torz, élettelen dolog születik. Szerintem az inspiráció hiánya nem egyszerűen az ötletek hiánya. Inkább egyfajta belső némaság. Amikor ott vagy, készen az alkotásra – de semmi nem hív, semmi nem mozgat meg igazán. Olyan, mintha a világ körülötted suttogna, de te nem érted, mit mond. Nem feltétlenül üres vagy, csak el vagy szakadva attól a belső forrástól, ahonnan máskor magától értetődően jönnek a képek, formák, történetek.
Néha ez fáradtság. Máskor túl sok inger. Vagy épp túl kevés. Lehet, hogy egyszerűen túl sokáig voltál “bekapcsolva”, és most a lelked kér egy kis csendre.
De az inspirációhiány nem ellenség. Inkább egy tünet. Jelzi, hogy ideje lassítani, töltekezni, figyelni – nem kifelé, hanem befelé.
Ilyenkor el kell menni látni, hallani, érezni. Sétálok, könyvesboltba megyek, fotókat nézek, rég elfeledett sketchbookokat lapozgatok.
Sokszor az ürességből születik a legtisztább irány. A várakozásban érnek meg a dolgok, a kreatív ötletek mindig ott vannak, ha nyitottak vagyunk rájuk..
A kreatív folyamat nem mindig aktív. Néha a legfontosabb része a csend.
