Az elmúlt években – akarva-akaratlanul – már volt némi közöm a digitális arculatokhoz. Készítettem közösségi média grafikákat, sőt: néha még webes megjelenéseket is. De az első „igazi” weboldal, amibe beletettem a lelkem (és minden akkor elérhető kreatív energiámat), nem más volt, mint a férjemé.
Azt ma már nem mutogatom túl büszkén 😀 – de persze eeeeegyszer majd újratervezem. Tudod, mindig a suszter cipője lyukas.
Akkoriban izgalmasnak találtam az egész folyamatot – új programokat tanultam meg, elmerültem a vizuális logikában, megismertem egy csomó új fogalmat, eszközt. Aztán valahogy ez a lelkesedés elcsitult
Pár éve viszont újra meglegyintett Cupido szele – de ezúttal egy kódsor volt a nyila végén. Elkezdtem újra komolyabban foglalkozni a webdesignnal. Teljesen autodidakta módon indultam: Udemy kurzusok, szakmabeli barátok véleménye, no meg Sertfőző Péter könyvei adták a kapaszkodókat.
Egyre többet tudtam, de közben jött az érzés, amit szerintem sokan ismernek: elérkeztem egy pontra, ahol már tudtam, mit nem tudok. Ilyenkor nem szabad magányosan kódorgni – így kerültem egy WordPress-alapú webdesign kurzusba, ahol egy szimpatikus és támogató csapatra találtam.
Ez nemcsak a vizuális tervezést vitte tovább, hanem bevezetett a sitebuild világába is, ahol nem csak az a lényeg, hogy valami szép legyen – hanem az is, hogy működjön.
A webdesign számomra olyan, mint egy digitális lakberendezés. Formába önteni, rendszerezni, mesélni – miközben mindig van egy technikai háttér, amitől az egész életre kel.
Persze a webdesigner lét nem mindig napfényes, pixelpontos boldogság. 😀 Vannak napok, amikor három órát ülök egy gomb felett, mert „nem elég kontrasztos”, vagy amikor az ügyfél elképzelése kb. annyi: „legyen valami modern, de ne túl modern, inkább vintage, de fiatalos, és nagyon egyedi, csak ne nagyon térjen el a sablontól.”
A dizájn és a funkcionalitás közti egyensúly megtalálása néha olyan, mint zsonglőrködni kockákkal, amik közben változtatják a méretüket. Ráadásul nem elég szépet és jót tervezni – minden eszközön, minden böngészőn, minden élethelyzetben működnie is kell.
És akkor még nem beszéltünk arról, amikor egy plugin frissítés után az egész oldal úgy omlik össze, mint egy kártyavár egy ventilátor előtt. 😀
Aztán eljött az a pont is, amikor végre a saját weboldalam készült. Tudod, amikor nem másnak dolgozol, nem más álmait segíted megvalósítani, hanem a saját hangodat próbálod formába önteni.
Ez egészen más élmény. Sokkal személyesebb, sokkal lassabb (mert tízszer újratervezed), és persze sokkal nehezebb, mert magadról mindig nehezebb dönteni.
De amikor egyszer csak ott van előtted: egy működő oldal, ami rólad mesél, a stílusodban, a te rendszered szerint – az egy olyan pillanat, amit nehéz bármi máshoz hasonlítani. Mintha végre rend lenne a digitális lakásodban.
És persze még nincs kész. Soha nincs kész. De most már otthon érzem magam benne.
De talán pont ezek a kihívások azok, amik miatt még jobban lehet szeretni ezt a szakmát. Mert minden probléma megoldása után egy picit ügyesebb, türelmesebb, és rutinosabb leszel. És minden egyes működő weboldal mögött ott van egy kis történet – küzdéssel, káromkodással, örömmel és sok tanulással. 🙂
De mostanra már nem csak próbálgatom, hanem tényleg elkezdtem tudatosan építkezni ebben a világban. Még messze vagyok a „késztől” (bár létezik egyáltalán olyan?), de azt már biztosan érzem: ez a szakma is az enyém. 🙂
